Puskás Ferenc (született: Purczeld Ferenc, közismert becenevén Puskás Öcsi; Budapest, 1927. április 1. -17. ) labdarúgó, edző, az Aranycsapat kapitánya, a Nemzet Sportolója.
1950 és 1954 között a magyar nemzeti futballválogatott csapatkapitánya volt. Az 1956-os forradalom leverésének hírére külföldön, először Bécsben maradt, ahová rövidesen felesége és gyermeke is követte. Később Spanyolországba költözött, ahol 1958-ban a Real Madrid játékosa lett. 39 évesen felhagyott játékosi pályafutásával és futballedzőként kezdett tevékenykedni. 1991-ben végleg Magyarországra költözött, ahol 1992-től az MLSZ utánpótlás-, majd nemzetközi igazgatója, végül pedig 1993-tól egy rövid időre szövetségi kapitánya lett.
Édesapja, id. Purczeld Ferenc (1903-1952) a Kispesti FC játékosa volt, majd a Kispesti AC és jogutódjának, a Budapest Honvéd csapatának edzőjeként dolgozott. Puskás Ferenc szegény családban született. Gyerekkorát egy kispesti házban töltötte, 32 felnőtt és 132 gyermek társaságában. Labdarúgó tehetsége már igen korán megmutatkozott. Pénz hiányában általában rongyokból és harisnyanadrágból készített labdával játszott a közeli grundon, ahol társaival napi tíz órát is eltöltött. Legjobb barátja, későbbi csapattársa, a szomszédban lakó Bozsik József (“Bozsik Cucu”) volt. Édesapja mindkettejüket tehetségesnek találta és igyekezett csiszolni a játékukon. Puskás már 15 évesen bekerült a kispesti felnőtt csapatba, nem sokkal azután, hogy édesapja edzőként átvette azt. A csapat tagjaként 1943 őszén játszott legelőször, miután egy influenzajárvány miatt több játékosnak is távol kellett maradnia a nagyváradi NAC elleni mérkőzéstől. Ekkortájt kezdték idősebb játékostársai “Puskás Öcsinek” szólítani.
1945 augusztusában a II. világháború után első ízben összeállt magyar válogatottal vett részt az első nemzetközi mérkőzésen, melyen 5:2-re győzték le Ausztria csapatát. Képzéséhez és sikeréhez nagyban hozzájárult a csapat edzője, Sebes Gusztáv, akit lenyűgözött Puskás játékstílusa, és aki megjósolta, hogy tanítványa egy napon a világ legjobb futballistájává válik.
1949-ben a Kispesti AC a Sportminisztérium védnöksége alá került, új néven, Budapest Honvédként működött tovább. Mivel a klub ezután a Magyar Honvédséghez tartozott, a játékosai kénytelenek voltak hivatásos katonaként szolgálatba lépni. Puskás másik közismert beceneve, a “Száguldó Őrnagy” innen ered. A Honvédnél töltött első éve során 50 alkalommal talált a kapuba, és ezzel elnyerte első bajnoki címét. Ebben az időben a Budapest Honvéd volt a legjobb magyar futballcsapat. Játékosai a nemzeti válogatottban is domináltak. Puskás a Honvéddal hatszor nyerte meg a magyar bajnokságot és négyszer szerzett gólkirályi címet.
A legendás Aranycsapat
Az Aranycsapat, élén Puskással minden idők legsikeresebb magyar csapatává vált. 1950. május 14-től 1954. július 4-éig, a berni Wankdorf-Stadionban elszenvedett vereségig 32 meccsen keresztül nem kaptak ki (e sorozaton belül is csak négy döntetlen volt, a többi mérkőzést megnyerték). A legendás csapat összeállítása országszerte és külföldön is meglehetősen ismertté vált: Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor. A világbajnokság után Puskás a Budapest Honvéd és a válogatott játékosaként folytatta pályafutását. Az 1956-os forradalom kitörésekor a Honvéd egy Európa Kupa-mérkőzésen vendégszerepelt Spanyolországban, ahol 2:3-ra kikapott az Athletic Bilbaótól. Ezután a bizonytalan hazai állapotok miatt a csapat úgy döntött, hogy vár a visszatéréssel és a decemberi brüsszeli visszavágó után elutazott a hazai vezetés által nem engedélyezett dél-amerikai turnéra. A januári visszatérés idejére a szovjet hadsereg már leverte a forradalmat, Puskás és a csapat néhány másik tagja pedig úgy döntött, hogy Bécsben marad, elkerülendő az országra váró megtorlást. Az Aranycsapat ezzel véglegesen feloszlott. Puskásék külföldön maradtak, mások pedig, mint például Grosics Gyula, hazatértek.
1956 decemberében a Honvéd a Real Madrid elleni barátságos mérkőzésen 5:5-ös eredményt ért el. 1958-tól a Honvéd technikai vezetője, Östreicher Emil sportigazgatóként dolgozott a Real Madrid elnöke, Santiago Bernabéu mellett. Első megbízásaként erősítést kellett találnia a csapat számára. Legelőször természetesen Puskást kereste fel Olaszországban, hogy magával vigye őt a Realhoz. Az 1960-as BEK döntőben az Eintracht Frankfurt ellen 7:3-ra nyert a Real, Puskás ebből négy gólt szerzett (amely máig megdöntetlen rekord), és így hét meccsen szerzett tizenkét góljával elnyerte a Pichichi-trófeát, azaz spanyol gólkirállyá választották. Puskás négyszeres spanyol gólkirály lett és 1961-ben megkapta a spanyol állampolgárságot, így az 1962-es labdarúgó-világbajnokságra a spanyol válogatott tagjaként utazott Chilébe. Szereplése azonban csalódást okozott, négy meccs egyikén sem sikerült a kapuba találnia.
1963. október 23-án futball-világválogatottként játszotta legutolsó nemzetközi válogatott meccsét, Anglia ellen. (A mérkőzésen Anglia győzött 2:1-re. A Világválogatott gólját Denis Law rúgta. A második félidőben a Di Stefano, Puskás, Gento balszárny játszott) Nyolcévnyi közönségsiker után 1966-ban, 39 évesen befejezte játékosi pályafutását.
1967-től edzőként kezdett tevékenykedni. 1970 és 1974 között a Panathinaikosz Athénnál dolgozott. A következő években, Spanyolországban (Real Murcia), Chilében (Colo Colo), majd Szaúd-Arábiában a válogatottnál edzősködött, ezután pedig visszatért Görögországba az AEK Athénhoz. 1979 és 1984 között az egyiptomi al-Masri Klub edzője volt.
1981-ben adódott az első lehetőség arra, hogy a részben rehabilitált Puskás (akiről a médiában hosszú időn át szinte tilos volt említést tenni) hazautazhasson. Mindenekelőtt szülei sírját kereste fel Kispesten, majd a Magyarország-Anglia VB-selejtező előtt megrendezett Budapest-Vidék öregfiúk gálán ünnepelhette őt a közönség. 1991-ben végleg Magyarországra költözött. Még ebben az évben Kispest díszpolgárává avatták. 1992-ben a Magyar Labdarúgó Szövetség utánpótlás, majd nemzetközi igazgatója lett. 1993 áprilisa és júliusa között a magyar nemzeti válogatott szövetségi kapitányi posztját töltötte be.