Gratulálunk!

Nagy örömünkre szolgál, hogy dr. Czékmán Balázs, iskolánk igazgatóhelyettese és informatika tanára az elmúlt héten átvehette a Magyar Tudományos Akadémia ”Pedagógus Kutatói Pályadíját”.  A Magyar Tudományos Akadémia a pályadíjat olyan, a köznevelésben tanító, gyakorló pedagógusok elismerésére hozta létre, akik a tanítás mellett tudományos tevékenységet is folytatnak.

Szeretettel gratulálunk a díjazottnak!IMG_20231011_145340

Nyilvános eredményhirdetés

Vector cartoon kids sports characters

Kedves Szülők, Kedves Pedagógusok, Kedves Tanulók!

 

Örülünk, hogy az iskolai családi Sportnapon együtt sportolhattunk, főzhettünk. A terveinknek megfelelően a legtöbb sportállomáson résztvevő tanulókat és családjaikat jutalomban részesítjük. A jutalmakat nyilvános sorsolás keretében adjuk át, melynek időpontja 2023. október 2. hétfő reggel 8:05, helyszíne az iskola udvara. Szeretettel várunk minden érdeklődőt a sorsolásra.

Diákolimpia

Ötödik alkalommal rendezték meg Káptalanfüreden a Kispesti Olimpiai Játékok-at. Iskolánk másodszor vett részt a kispesti iskolák közötti játékos sportvetélkedőn.

A három napos verseny alatt a gyerekek pontos időbeosztás szerint teljesítették a feladatokat.

Olvasd tovább