Napi rutin kialakítása, következetes betartása

Harmadik hete tart az otthoni tanulás/tanítás időszaka; harmadik hete már, hogy a diákok, a szülők és a pedagógusok erőn felül, hősként küzdenek azért, hogy a digitális tanrend is működőképes oktatási formává váljon.

Bízom benne, hogy mostanra a legtöbb családnak sikerült összehangolódni és kialakítani egy olyan napirendet a hétköznapokra, amelyhez a család minden tagja tud alkalmazkodni, és megélni általa azt a biztonságot és kiszámíthatóságot, amitől a jelenlegi járványhelyzet megfosztott bennünket. Ha viszont még nem rendelkeznek ilyen napirenddel, ne csüggedjenek, sosem késő rendszerezni az életünket!

A következő infografikám elsősorban azokhoz szól, akiknek még nehézséget jelent a napi rutin megszervezése, illetve azokhoz, akik úgy érzik, hogy hosszútávon egyre nehezebb fenntartani azt a rendszert, amelyet az elején elméletben kialakítottak; és szeretettel ajánlom bárkinek, aki egy kicsit is hasznosítani tudja a benne összefoglalt javaslatokat.
Ha a nap minden egyes percét nem is tudjuk beütemezni (lehetünk azért rugalmasabbak), akkor is érdemes legalább néhány alapvető tevékenységnek (pl. ébredés, étkezés, pihenés) az időpontját és az időtartamát előre meghatározni, hogy azok kapaszkodóként, keretként tudjanak szolgálni számunkra a nap, illetve a hét folyamán. Ezekhez a kapaszkodókhoz gyűjtöttem tippeket, amelyek iránymutatásként szolgálhatnak az érdeklődőknek, és amelyek a – véleményem szerint – legfontosabb és legalapvetőbb tevékenységeket igyekeznek megcélozni.

És tudják, ha segítségre vagy támogatásra lenne szükségük, keressenek bátran az alábbi e-mail címen: kery.nikolett.pszichologus@gmail.com.

Kitartást és sok sikert kívánok a továbbiakban is!
Vigyázzunk egymásra!
Kéry Nikolett, iskolapszichológus

No photo description available.

A hozzászólások le vannak tiltva.